ÚJDONSÁG – durva változás JÖTT 2020. januárjától: AZ AZONNALI HATÁLYÚ FELMONDÁSNÁL!!!! Ezzel szinte bármelyik munkavállalót el lehet küldeni AZONNALI hatállyal! Így szól a pontosan a döntés :

 

Képtalálat a következőre: „azonnali hatályú felmondás”

A Kúria  közzétett Mfv. I. 10.383/2017. számú döntésében megállapította, hogy azonnali hatállyal elbocsájtható az a munkavállaló, aki a munkatársaival, feletteseivel megengedhetetlen stílusban kommunikál, őket sértegeti, azaz aki együttműködési kötelezettségét durván megsérti. Nézzük a döntés részleteit! -írja https://adozona.hu

AZ ügy :
A munkáltató a felperes munkavállaló munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetése mellett döntött, mert reggel elkésett és ennek ellenére korábban el akart menni a munkahelyről! A főnöke ezt nem engedte meg, írásban utasította el a munkavállaló kérését! Az a dokumentum átvételekor szidalmazta a felettesét, aki ekkor azonnali hatályú felmondás mellett döntött.

Ezt a döntést a munkavállaló megtámadta, de zz elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, a másodfokú bíróság azonban azt állapította meg, hogy habár a munkavállaló minősíthetetlen magatartása felmondásra okot adhatott, azonnali hatályú felmondásnak nem volt helye. A Kúria ugyanakkor az elsőfokú bíróság érvelésével értett egyet.-írja az adozona.hu

 

Emlékszel még a Barátok szemtelen bajkeverőjére, Illés Vandájára? Mára gyönyörű édesanya és a kisfia pedig egyenesen elragadó…

Tinédzserként ismertük meg a Barátok köztben

– 2011-ben kértem egy kis szünetet, 19 évesen leérettségiztem, majd utána kimentem Ausztriába, ahol majdnem négy évig éltem, síoktatóként dolgoztam. De sokat ingáztam, hazajártam egyetemre, nemrég diplomáztam fotográfusként. Most írom a mesterképzéshez a szakdolgozatomat, ami után kommunikáció- és médiaszakértő leszek – árulta el a fiatal színésznő az RTL Klub Reggelijében.

Kardos Eszter (1991. augusztus 3. –) magyar szinkronszínész.

Kardos Eszter (1991. augusztus 3. –) magyar szinkronszínész.

6 éves volt (1997), amikor szüleivel jelentkezett az Erkel Színházba, ahol tömegjelenetekhez kerestek gyerekeket. Már gyerekkorában is fellépett színházakban. Később énekes szerepeket játszott az Operettben és a Madách Színházban.

A nagyobb sikert a Barátok közt hozta meg neki. 2007. februárban mutatták be Madga Szilviát, a sorozat Berényi Claudiájának (Ábrahám Edit) unokáját, de már áprilisban nem forgatott. A producer (Kalamár Tamás) elégedetlen volt vele. Ha Szilvia maradt volna, akkor teljesen más irányba fejlődött volna a szereplő, ezért úgy döntöttek, még az elején leváltják, mielőtt nagyon rögződött volna a nézőkben. Az új szereplővel, Kardos Eszterrel Vanda is változik egy kicsit, pozitív irányba. A Barátok köztön kívül reklámfilmekben, a színpadon is szerepel, és szívesen vállal szinkronszerepeket is.

ITT a fotó!

 

RENDKÍVÜLI HÍR! Minden magyar állampolgár összes orvosi papírja, zárójelentése, ambuláns lapja, orvosságai, műtétei, betegségei és kezelései felkerültek az internetre! Így törölheti őket, hogy senki ne láthassa! Tájékozódjon, mert önt is érinti, ha valaha járt már orvosnál! Mostantól minden orvosi adata elérhető az interneten ha nem törli őket!

Figyelem!Minden magyar állampolgár összes orvosi papírja, zárójelentése, ambuláns lapja, orvosságai, műtétei, betegségei és kezelései felkerültek az internetre! Így törölheti őket, hogy senki ne láthassa! Tájékozódjon, mert önt is érinti, ha valaha járt már orvosnál! Mostantól minden orvosi adata elérhető az interneten ha nem törli őket!

MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR ÖSSZES ORVOSI PAPÍRJA, ZÁRÓJELENTÉSE, AMBULÁNS LAPJA, ORVOSSÁGAI, MŰTÉTEI, BETEGSÉGEI ÉS KEZELÉSEI FELKERÜLTEK AZ INTERNETRE! ÍGY TÖRÖLHETI ŐKET, HOGY SENKI NE LÁTHASSA!

A mai nappal elkezdődött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér tesztelése vagyis tesztüzeme, ami azt jelenti, hogy minden ember egészségügyi adatai felkerülnek az internetre, akik valaha jártak orvosnál, háziorvosnál, szakrendelésen, fogorvosnál, kórházban stb.

Mit is jelent egy valójában? Minden zárójelentés, kórlap, szedett gyógyszerek, felírt receptek, kezelések, műtétek és minden egyéb orvosi adat ezentúl elérhető lesz az interneten! Persze azért ez ennyire nem fekete fehér, nem mindenkinek lesz elérhető, attól nem kell félnünk, hogy boldog boldogtalan fog majd kotorászni a bizalmas adataink között.Ez a hozzáférés az egészségügyi személyzetre, orvosokra, nővérekre, gyógyszerészekre, gyógyszertárakra vonatkozik.

Ebbe a rendszerbe az orvosok, nővérek, ápolók, egészségügyi személyzet, háziorvosok, a járóbeteg- és szakrendelők, a patikák feltöltik, hogy a bejelentkezőnek hol, mikor, milyen orvosi szolgáltatást nyújtottak.EZ SZÁMUKRA KÖTELEZŐ LESZ! Vagyis az adataink mindenképpen bekerülnek a rendszerbe, de a láthatóságukat korlátozhatjuk vagy letilthatjuk!
Hirdetés

Ha valakinek ez nem tetszik, akkor mostantól lehetősége van ezeknek az adatoknak a nyilvánosságát korlátozni!Akár teljes tiltást is kérhet, abban az esetben senki nem láthatja az adatait, de olyat is kérhet, hogy csak részlegesen tiltja az adatokat, például csak a kezelőorvosának enged hozzáférést! Ezt mindenki maga dönti el! Valójában a rendszer egy könnyebb áttekinthetőség és szükség esetében villámgyors kórtörténet megtekintését szolgálja, hogy adott esetben az orvosok villámgyorsan mindent egy helyen láthassanak rólunk és gyorsabban, könnyebben tudjanak döntést hozni a kezelésünkkel kapcsolatban.

Adataink nyilvánosságának korlátozását a kormányablakoknál kérhetjük, itt kell jelentkezni!Akár egy nyilatkozattal letilthatják, hogy bármelyik egészségügyi szolgáltató belenézzen azokba.

Jelenleg tesztüzemmód folyik, de hamarosan élesben üzemel a rendszer, ugyanis novemberben indul >>
Akik az alábbi kórházakban jártak, az ő adataik már fent vannak az interneten >>>

Budapesti Irgalmasrendi Kórház, az Uzsoki kórház, az Országos Kardiológiai Intézet, az Országos Onkológiai Intézet, valamint a Siklósi Kórház Nonprofit Kft., a Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft., a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet, a Veszprém Megyei Kórház, a Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága és a győri megyei kórház.

A cikk a hirado.hu cikke alapján készült.

 

A férjem epeműtéte előtt Ezt a csekket nyomták a kezembe a kórházban, azzal a felkiáltással, hogy ha jót akarok magamnak, fizessem be, ez ugyanis a fertőtlenítőszerek, kötszerek, egyszer használatos sebészi kellélek ára! Tényleg be kell fizetnem???

A férjem epeműtéte előtt Ezt a csekket nyomták a kezembe a kórházban, azzal a felkiáltással, hogy ha jót akarok magamnak, fizessem be, ez ugyanis a fertőtlenítőszerek, kötszerek, egyszer használatos sebészi kellélek ára! Tényleg be kell fizetnem???

Mi Ez? Műtét előtt Ezt a csekket kaptam a kórháztól azzal a felkiáltással, hogy ha jót akarok magamnak, fizessem be, ez ugyanis a fertőtlenítőszerek ára!

A napokban egy férfi epeműtétre fekszik be egy fővárosi kórházba. Mindennapos eset, mondhatnánk. Azonban a férfi a képen látható csekket kapta a kórháztól azzal a felkiáltással, hogy ha jót akar magának, fizesse be, ez ugyanis a fertőtlenítőszerek ára.

Magyarország jobban teljesít.

Az esetlegesen felmerülő kérdésekre megpróbáltunk válaszolni és néhány véleményt megosztani veletek:

1. Nem magánkórházról van szó, akkor azt írtuk volna.

2. Igen, láttuk, hogy egy magáncég a csekk kiállítója. A hölgy nem kérdezett vissza a kórháznál. Aki műtétre vár, az ilyenen nem akad fenn, nem is ő fotózta, hanem egy hozzá közel álló személy.

3. Egy kommentelő: “Édesanyámat szintén csípőprotézissel műtötték, ÁLLAMI kórházban, és szintén befizette az egyébként tényleg hasznos és jó fertőtlenítőszert amivel műtét előtt alaposan, tetőtől talpig le kell tisztálkodni. Igaz, ő nem levelet kapott, csak csekket az előzetes vizsgálatnál. Nem volt kötelező, csak ajánlott. Minden rendben lezajlott, köszönet érte az egyik (még) legjobban működő kórháznak. és az egészségügyi dolgozóknak. Tehát akkor ki hisztériázik itt??”

4. Egy másik kommentelő: “Véleményem szerint a kórház sokkal tartozik a cégnek és így próbálja csökkenteni az adósságát, hogy továbbra is kapjon fertőtlenítő szereket. Ráadásul nem is feltétlenül a kórház hibája, hogy jóval áron alul számolva kapják a műtétek, betegek után a pénzt! Ez a kormány hibája!”

5. “Mivel a kórházban nem teremnek, nem is állítanak elő fertőtlenítő szereket és egyéb gyógyászati kellékeket – azokat úgy szállítják be egyes medical cégek kórházi megrendelések alapján. Jelen eset szerint a beszállítónak közvetlenül a beteg fizethet csekken pl. fertőtlenítő szerért. Hajrá betegek!” “A gyógyszer bevitelt még csak-csak értem….dehogyis, azt sem értem! Legközelebb a szikét, fűrészt, műtőasztalt, altatószert is betegnek kell vinni?”

Ön mit gondol erről? Akinek van ezzel kapcsolatban hasonló tapasztalata, kérem írja meg kommentben!

Forrás

 

KIDERÜLT! EZ LESZ A KORKEDVEZMÉNYES NYUGDÍJ HELYETT! SOKKAL TÖBBEN JÁRHATNAK JÓL AZ ÚJ RENDSZERREL, MINT A RÉGIVEL!

Végre itt vannak a konkrétumok! Ezt adják a veszélyes,nehéz munkakörökben dolgozóknak a korkedvezményes nyugdíj helyett! Hát nem így képzeltük el! AKÁR MÉG 2020-ban bevezethetik az új rendszert! >>>>Neked mi a véleményed?

Végre kitálaltak! Ez jön a korkedvezmény helyett!! Teljesen új engedmények és plusz pénz jön ezeknek a dolgozóknak! >> AKÁR MÉG 2018-ban bevezethetik az új rendszert! >>>>

Képtalálat a következőre: „korkedvezményes munkakörök”

KIDERÜLT! EZ LESZ A KORKEDVEZMÉNYES NYUGDÍJ HELYETT! SOKKAL TÖBBEN JÁRHATNAK JÓL AZ ÚJ RENDSZERREL, MINT A RÉGIVEL!

A tervezet célja, hogy a korábbi egységes, elavult szabályozás helyett speciális, egyedi, munkakörökre és munkahelyi adottságokra szabott irányelv jöjjön létre:

Hamarosan dönthetnek a 2015-ben megszüntetett korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új csomagról, a tervezet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának csütörtöki ülésén is napirendre kerül – írja a Magyar Idők szerdai száma.

A tervezet célja, hogy a korábbi egységes, elavult szabályozás helyett speciális, egyedi, munkakörökre és munkahelyi adottságokra szabott irányelv jöjjön létre. A tervezet szerint felmérnék az adott munkahelyen az egészségre ártalmas kockázati tényezőket. Az egészségügyi szempontból kifogásolható körülményeket a munkaadóknak kötelességük lenne kiküszöbölni, ám vannak olyan területek, ahol ezekre az intézkedésekre nincs mód.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a lapnak kifejtette: a szakszervezeti oldal javaslatai szerint azt a munkavállalót, aki bizonyítottan olyan munkakörben dolgozik, amely egészségkárosodást okozhat, többletjuttatásokkal lehetne kompenzálni. A többletjuttatás tervét korábban a munkaadói oldal is elfogadta.

Nemcsak anyagi juttatásokkal, de akár az egészségkárosító munkavégzési idő csökkentésével, több szabadsággal, pluszjuttatással vagy rekreációs intézkedésekkel tervezik kárpótolni a munkavállalót. Az új szabályok betartását a munkaügyi ellenőrzések során is figyelnék a szakemberek. A legfontosabb továbbra is az, hogy a munkaadó minél inkább csökkentse az egészségkárosodást előidéző körülményeket – tette hozzá a Liga Szakszervezetek vezetője.

Az ülésen a felek áttekintik a munkahelyvédelmi akció eddigi eredményeit, és szó lesz a nyugdíjasok foglalkoztatásával kapcsolatos kérdésekről is. A lap úgy tudja, a kormány várhatóan a közeljövőben eltörölheti a 65 évnél fiatalabb, ellátásban részesülőkre vonatkozó bérplafont, amelynek bevezetését korábban még a munkanélküliség indokolta.

Forrás: MTI

WRITER

 

FONTOS!!! Hivatalos felszólítást kaptak a családok – 2020-ban már a csecsemőknek is kötelező a személyi igazolvány Magyarországon! Nagyon kevesen tudják, de baja lehet belőle ha nem csináltatja meg! A szülők 99%-a nem ismeri a pontos tudnivalókat! Összegyűjtöttük >>>>

FONTOS!!! Hivatalos felszólítást kaptak a családok – 2020-ban már a csecsemőknek is kötelező a személyi igazolvány Magyarországon! Nagyon kevesen tudják, de baja lehet belőle ha nem csináltatja meg! A szülők 99%-a nem ismeri a pontos tudnivalókat! Összegyűjtöttük >>>>

 

Image result for gyermek személyi
SZÜLŐK FIGYELEM! SZINTE SENKI NEM TUDJA PONTOSAN >> HÁNY ÉVES KORTÓL KELL A GYERMEKNEK SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY! UTÁNAJÁRTUNK! ITT VAN A HIVATALOS VÁLASZ!
A legtöbben úgy tudják, hogy a gyereknek csak 14 éves kor után kell személyi igazolvány, de ez nem így van, ez az egyik legnagyobb tévhit a gyermekes családok, szülők esetében! Érdemes tisztában lenni vele, mert könnyen lehet, hogy évekig elvagyunk nélküle és egyszercsak meglepetésszerűen kérik valahol és akkor szembesülünk vele, hogy nincs, pedig kellene hogy legyen!

Az egyik alapszabály a személyi igazolvány igénylésnél, hogy minden magyar állampolgár köteles kikérni a személyi igazolványt abban az esetben ha nincs érvényes útlevele vagy kártya formátumú jogosítványa, vezetői engedélye!Ezen főszabály mentén semmi köze az életkornak a személyi igazolvány igényléshez, hiszen minden magyar állampolgárnak lennie kell legalább 1 olyan hivatalos dokumentumának, amivel tudja a személyazonosságát igazolni! Ez pedig lehet a személyi igazolvány, az útlevél, vagy a kártya alapú jogosítvány.Mivel gyerekeknél kiesett a jogosítvány, így 2 lehetőség maradt vagy az útlevél vagy a személyi igazolvány.Ha nincs útlevél akkor bizony életkortól függetlenül kötelező a személyi igazolvány, hiszen ez az egyetlen hivatalos okirat, amivel a gyermek személyazonosságát igazolni lehet!
A személyi igazolvány igénylése teljesen ingyenes, semmilyen plusz költséget nem jelent a családnak, csupán az ügyintézés ami kicsit bosszantó lehet!
Természetesen az okmány igénylését a szülőnek kell megtenni, hiszen ő a törvényes képviselő! Ehhez mindenképpen vigye magával a saját személyi igazolványát, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát vagy útlevelét.
Hol lehet igényelni?
A fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala , kormányablak, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala.
20 napos ügyintézési idővel kell számolnunk körülbelül.
A cikk a https://jogvadasz.com/ cikke alapján készült.
Írta : admin!

 

300 ezer forint jár ezeknek a családoknak gyermeknevelés költségeire, ruházkodásra, egyebekre! Bármire költhetitek és akár készpénzben is kifizetik, de a bankszámládra is kérheted! VISSZAMENŐLEG IS MEGKAPOD HA EDDIG NEM IGÉNYELTED! ITT VANNAK A HIVATALOS RÉSZLETEK >>>

Családok, szülők figyelem! Idén plusz 300 ezer forint jár ezeknek a családoknak gyermeknevelés költségeire, ruházkodásra, egyebekre! Bármire költhetitek és akár készpénzben is kifizetik, de a bankszámládra is kérheted! VISSZAMENŐLEG IS MEGKAPOD HA EDDIG NEM IGÉNYELTED! ITT VANNAK A HIVATALOS RÉSZLETEK >>>

Kapcsolódó kép

CSALÁDOK FIGYELEM! MINDEN ÉVBEN PLUSZ 300 EZER FORINT JÁR EZEKNEK A CSALÁDOKNAK GYERMEKNEVELÉSRE! AZ ÖSSZEG BÁRMIRE KÖLTHETŐ, KÉRHETED SZÁMLÁRA ÉS KÉSZPÉNZBEN IS! VISSZAMENŐLEG IS MEGKAPOD HA EDDIG NEM IGÉNYELTED! ITT VANNAK A HIVATALOS RÉSZLETEK >>>

ÉVI 300 EZER FORINTOT KAPHATSZ GYERMEKEID UTÁN – Visszamenőleg is kifizetik ha eddig még nem igényeltétek!

Gyermeknevelési támogatás – összege, feltételei, szolgálati időbe való beszámítása

NAGYCSALÁDOSOK SZÁMÁRA, A LEGKISEBB GYERMEK 3-8 ÉVES KORÁIG, HAVONTA JÁRÓ TÁMOGATÁS.

A gyermeknevelési támogatás (GYET)
Ki veheti igénybe a gyermeknevelési támogatást?
Gyermeknevelési támogatásra az a szülő vagy gyám jogosult, aki saját háztartásában három vagy több kiskorút nevel. A támogatás a legfiatalabb gyermek 3. életévétől 8. életévének betöltéséig jár.

Mennyi a gyermeknevelési támogatás összege?
A gyermeknevelési támogatás havi összege – függetlenül a gyermekek számától – azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével (2017-ben 28.500,- forint) töredékhónap esetén egy naptári napra a havi összeg harmincad része jár.

Méltányosságból meghosszabbítható-e a GYET?
A gyermeknevelési támogatás méltányosságból történő megállapítására, meghosszabbítására nincs lehetőség.

Függ-e a támogatás az előzetes biztosítási időtől?
Nem, biztosítási időtől független az ellátás.

Lehet-e a gyermeknevelési támogatás mellett munkát végezni?
A gyermeknevelési támogatásban részesülő személy kereső tevékenységet heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat, vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés otthonában történik.

HOL IGÉNYELHETEM? 1. személyesen vagy postai úton benyújtható az illetékes kormányhivatalnál, kormányablakoknál, illetve a kérelmező munkahelyén; 2. elektronikus úton itt: https://eugyfel.allamkincstar.gov.hu

HOGYAN IGÉNYELHETEM? A „Kérelem gyermeknevelési támogatás megállapítására” című nyomtatványon kell benyújtani.

MIT KELL MÉG TUDNOM?

1. Mikor nem jár a GYET?

Amikor a szülő: • rendszeres pénzellátásban részesül (lásd az ONYF családtámogatással foglalkozó honlapját: http://cst.onyf.hu/hu/), • olyan gyermek után igényli a GYET-et, akit törvény szerint ideiglenes hatállyal elhelyeztek, átmeneti vagy tartós nevelésbe vettek, továbbá 30 napot meghaladóan szociális intézményben helyeztek el, • előzetes letartóztatásban van, vagy szabadságvesztés miatt büntetését tölti.

2. Munkavégzés GYET mellett

Heti 30 órát meg nem haladó időtartamban vagy korlátozás nélkül otthon. 3. Bejelentési kötelezettség A GYET folyósításának, szüneteltetésének időtartama alatti 15 napon belül, írásban a kormányhivatal részére kell jelenteni az adatok, tények változását. Késedelmes igénybejelentés esetén visszamenőleg két hónapra állapítható meg a támogatás. 4. További információ Az ONYF családtámogatással foglalkozó honlapja (http://cst.onyf.hu/hu/)

A gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt a gyermekeket el lehet-e helyezni a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézménybe?
Igen, a gyermeknevelési támogatásban részesülő szülő időbeli korlátozás nélkül elhelyezheti gyermekeit óvodába, iskolai napközibe.

Munkaviszonynak minősül-e a gyermeknevelési támogatás (melyet a köznyelv „főállású anyaságnak” nevez) és a gyermekgondozási segély folyósításának időtartama?
A gyermeknevelési támogatás és a gyermekgondozási segély folyósításának időtartama nyugdíjszerző szolgálati időnek minősül, de nem számít munkaviszonynak.

A gyermekgondozási támogatási formák (GYES, GYET) közös szabályai
Melyik szülő igényelheti az ellátásokat?
A gyermekgondozási támogatást a gyermekkel közös háztartásban élő szülők bármelyike igénybe veheti. Megállapodás hiányában a támogatást igénylő szülő személyéről – kérelemre – a gyámhatóság dönt.

Lehetőség van-e arra, hogy mindkét szülő részesüljön gyermek-gondozási támogatásban?
Ha a szülők egyidejűleg több gyermek után lennének jogosultak a gyermekgondozási támogatás egyik vagy mindkét formájára, úgy a támogatást csak egy jogcímen, és csak az egyik szülő részére lehet megállapítani.

Kinek nem jár gyermekgondozási támogatás?
Nem jár gyermekgondozási támogatás annak a személynek, aki
A Szociális törvényben megjelölt rendszeres pénzellátás valamelyikében részesül, ide nem értve
– a gyermekgondozási támogatást, valamint a gyermekgondozási támogatás folyósítása mellett végzett kereső tevékenység után járó táppénzt, baleseti táppénzt, a kiemelt ápolási díjnak vagy az emelt összegű ápolási díjnak a kiegészítő összegét,
– a gyermekgondozási segélyre való jogosultság esetében a társadalombiztosítási nyugellátást, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerint társadalombiztosítási nyugellátással egy tekintet alá eső ellátást, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást, az egyházi jogi személy által folyósított egyházi, felekezeti nyugdíjat, a korhatár előtti ellátást, a szolgálati járandóságot, a balettművészeti életjáradékot, az átmeneti bányászjáradékot, a nem ugyanazon gyermek után folyósított csecsemőgondozási díjat valamint a gyermekgondozási díjat, továbbá a rehabilitációs járadékot, rokkantsági járadékot, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait, a bányászok egészségkárosodási járadékát;
– olyan gyermek után igényli a támogatást, akit a Gyvt. alapján ideiglenes hatállyal elhelyeztek, átmeneti vagy tartós nevelésbe vettek, továbbá az Szt. alapján 30 napot meghaladóan szociális intézményben helyeztek el;
– előzetes letartóztatásban van, illetve szabadságvesztés büntetését tölti.

Ha elhunyt a gyermek, mikortól szüntetik meg a gyermekgondozási támogatás folyósítását?
Amennyiben a gyermekgondozási támogatásban részesülő személy az általa nevelt gyermek halála miatt elveszti támogatásra való jogosultságát, úgy a támogatás folyósítását a halálesetet követő hónap 1. napjától számított 3 hónap múlva kell megszüntetni.

A gyermekgondozási segély, illetve a gyermeknevelési támogatás folyósításának lejártát követően milyen ellátás megállapítását lehet kérni?
Ha a fenti ellátások megszűnését követően a szülő nem tud elhelyezkedni, és korábbi munkaviszonya alapján álláskeresési járadékra nem jogosult, a települési önkormányzat jegyzőjétől kérheti az aktív korúak ellátására való jogosultságának (foglalkoztatást helyettesítő támogatás vagy rendszeres szociális segély) megállapítását, ha a munkaügyi központtal legalább három hónapig együttműködött.

Szolgálati időnek számít-e a GYES és a GYET folyósításának időtartama?
Igen, 10 százalékos nyugdíjjárulék levonása mellett.

Milyen tényt, adatot kell bejelenteni a gyermekgondozási támogatásban részesülőnek?
A gyermekgondozási támogatás folyósításának, szüneteltetésének időtartama alatt be kell jelenteni:
– a gyermek tartós betegségére, illetve súlyos fogyatékosságára okot adó körülmény megszűnését,
– ha az ellátásra jogosult – ide nem értve a kiskorú szülő gyermekének gyámját – a gyermek egyéves kora előtt, nagyszülő esetében a gyermek hároméves kora előtt folytat keresőtevékenységet,
– ha a gyermekgondozási segélyre jogosult nagyszülő a gyermek hároméves kora után folytat keresőtevékenységet, kivéve, ha a keresőtevékenység a heti 30 órát nem haladja meg, vagy ha a munkavégzés otthonában történik
– ha az örökbefogadói gyermekgondozási segélyben részesülő személy heti 30 órát meghaladó időtartamban folytat keresőtevékenységet
– a gyermek napközbeni ellátását biztosító intézményben történő elhelyezését, kivéve, ha a gyermek elhelyezése az ellátásra való jogosultságot nem érinti
– az ellátásra jogosult előzetes letartóztatásba vételét, illetve szabadságvesztés büntetésének megkezdését,
– az ellátásra jogosult három hónapot meghaladó, egybefüggő külföldi tartózkodásának tényét,
– nagyszülő által igénybe vett gyermekgondozási segély esetében mindazokat a körülményeket, amelyek akár a nagyszülő vonatkozásában, akár a szülő vonatkozásában a segélyre való jogosultság elvesztését vonják maguk után,
– az ellátásra jogosult nevének, fizetési számlaszámának vagy lakcímének megváltozását,
– a gyermeknek az ellátásra jogosult háztartásából történő kikerülését, továbbá – gyermeknevelési támogatás esetében – ha a háztartásba a 3. életévét még be nem töltött kiskorú kerül,
– ha a gyermeknevelési támogatásra jogosult személy folytat keresőtevékenységet, kivéve, ha a keresőtevékenység a heti 30 órát nem haladja meg, vagy időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés otthonában történik, valamint
– az EGT-államban történő munkavállalás vagy önálló vállalkozói tevékenység folytatásának tényét;
– a méltányossági jogkörben megállapított gyermekgondozási segély folyósításának, szüneteltetésének időtartama alatt a fentieken túl
– a gyermek szüleinek a gyermek nevelésében történő akadályoztatásának megszűnését,
– a gyermek – méltányossági gyermekgondozási segély megállapítására okot adó – betegségének megszűnését.

WRITER

 

Közleményt adtak ki! 8 órán át percig NEM LESZ internet 2020. JANUÁR 17- én – ezek a települések érintettek az üzemszünetben! :

Közleményt adtak ki! 8 órán át percig NEM LESZ internet 2020. JANUÁR 17- én – ezek a települések érintettek az üzemszünetben! :

Képtalálat a következőre: „no internet”

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a helyi áramszolgáltató hálózat korszerűsítést végez az alábbi időpontokban és helyszínen:

2019. január 13-án 12:00 és január 13-án 15:30 között: Bak település egyes részein
2019. január 13-án 08:00 és január 13-án 15:30 között: Balsa településen
2019. január 13-án 12:00 és január 13-án 13:00 között: Göd település egyes részein
2019. január 13-án 08:00 és január 13-án 14:00 között: Gönyű település egyes részein
2019. január 13-án 09:00 és január 13-án 15:00 között: Mezőtárkány település egyes részein
2019. január 13-án 08:30 és január 13-án 13:30 között: Pusztaszer település egyes részein
2019. január 14-én 08:00 és január 14-én 12:00 között: Budapest XVI. kerület egyes részein
2019. január 14-én 08:00 és január 14-én 16:00 között: Foktő település egyes részein
2019. január 14-én 07:30 és január 14-én 15:30 között: Szeged település egyes részein
2019. január 16-án 08:00 és január 16-án 12:00 között: Budapest XVI. kerület egyes részein
2019. január 16-án 09:00 és január 16-án 13:00 között: Vasszentmihály település egyes részein
2019. január 17-én 07:30 és január 17-én 15:30 között: Doboz település egyes részein
2019. január 17-én 09:00 és január 17-én 15:00 között: Orosháza település egyes részein
A munkák következtében analóg és digitális telefonszolgáltatásunk, internet és IPTV szolgáltatásunk szünetelése várható a Magyar Telekom Nyrt.-n kívül álló ok miatt.

Amennyiben a jelzett időszakokon túl is szolgáltatásunkban üzemszünetet tapasztal, és rendelkezik digitális elosztóval, akkor kérjük szíveskedjen újra indítani készülékét, amelynek segítségével az esetleges hibák megszűnnek. Abban az esetben, ha az észlelt hiba ezután is fennáll, kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat a Magyar Telekom hálózatából díjmentesen hívható 1414-es telefonszámon!

Az esetleges kényelmetlenségért Ügyfeleink elnézését, egyben szíves megértését kérjük.

Forrás: https://www.telekom.hu/

 

62 ÉVES VAGYOK, DE ENGEM MÉG ÍGY NEM ALÁZTAK MEG NŐ LÉTEMRE, MINT AHOGY EZ A FÉRFI TETTE TEGNAP A SZEGEDI BORFESZTIVÁLON. MINDEN MEGOSZTÁST HÁLÁSAN KÖSZÖNÖK!

62 ÉVES VAGYOK, DE ENGEM MÉG ÍGY NEM ALÁZTAK MEG NŐ LÉTEMRE, MINT AHOGY EZ A FÉRFI TETTE TEGNAP A SZEGEDI BORFESZTIVÁLON. MINDEN MEGOSZTÁST HÁLÁSAN KÖSZÖNÖK!

Szántó Margó (62) tette közzé, hogy mi is történt vele pénteken a szegedi borfesztiválon.

A hölgy kérte ismerőseitől, hogy osszák meg a történteket, mert borzalmasan felháborítja őt és barátnőit az, amit tegnap délután (2018.05.25-én) a képen látható fabódé egyik alkalmazottja megengedett magának.

“Tegnap délután kimentünk a barátnőimmel a borfesztiválra, hogy együnk egy kis sült kolbászt és igyunk mellé egy pohár bort, azonban olyan kiszolgálásban volt részünk, amit egyszerűen nem tudok magamban tartani.

Kíváncsi vagyok a véleményetekre kedves ismerőseim…ezt most tényleg le kellene nyelnem?

Miután megrendeltem a 10 dkg kolbászt, mustárral és kenyérrel kértem a kis fiatalocska hölgytől egy pohár édes bort is mellé. Kedvesen és mosolygósan azt mondta a leányzó, hogy mindjárt jön csak megnézi a bort a raktárban.Nem telt el 15 másodperc és hangos nevetésre lettünk figyelmesek, majd a következő szavakat hallottuk egy érces hangon kiáltó férfi szájából

: “Hát nem látja ez a szerencsétlen bal**asz, hogy ez egy kolbászsütő és nem italpult?! Küld el a 10 deka kolbászával a büdös pics**ba!”62 éves vagyok, de nekem még ilyen kiszolgálásban sosem volt részem. Lehet, hogy tényleg öregszem már, de a mi időnkben tudták az emberek, hogy mi az a tisztelet.Nem szóltunk semmit, csak ott hagytuk a bódét és leültünk egy padra.

Gondolhatjátok, hogy elment még az étvágyunk is….Szerintetek mit kellett volna tennem?

A fiam javaslatára írtam le a történteket.

Állítása szerint, ha sokan megosztják, talán a tulajdonos fogja tudni, hogy kiről van szó és elszámoltatja. Ha pedig maga a tulaj volt ilyen tiszteletlen, akkor talán messze elkerülik ezt a kolbászsütőt! Minden megosztást hálásan köszönünk!”VIA

 

VÁLTOZIK A LAKCÍMKÁRTYA, A JOGOSÍTVÁNY ÉS A FORGALMI ENGEDÉLY IS! – MINDENKIT ÉRINT!

Hamarosan kukába dobhatod a lakcímkártyádat!

Képtalálat a következőre: „forgalmi”

Nagy erőkkel folynak a munkálatok a Belügyminisztériumban, előkészítik az új ekártyát, amely majd kiváltja a lakcímkártyát. Nagyon népszerű az új személyazonosító igazolvány, már idén januártól több mint félmillióan igényelték, és érdekes, hogy minden második ember kérte, hogy rögzítsék a kártyán az ujjlenyomatát is, ez továbbra is egy lehetőség csak, nem kötelező eleme a kártyának. Lehet azért is ilyen nagy az érdeklődés az e kártya iránt, mert ingyenesen állítják ki. Arról nincs pontos információ, hogy mikortól lehet kiváltani az e kártyával a lakcímkártyát.

Az új ekártya más okmányok funkcióját is kiváltja, így az adókártya és a tajkártya helyett is használható, tehát nem kell több igazolványt cipelnünk magunkkal, ez az egy is elég lesz, tartalmazza minden adatunkat majd. Már az év elején sok problémát okozott egyes hivatalokban, hogy nem volt elég kártyaleolvasó , de most már minden kormányablak és okmányiroda fel lett szerelve kártyaleolvasóval, amellyel hozzáférnek az ekártyán szereplő adatokhoz.

Az biztos, hogy sem a forgalmi engedélyt sem a jogosítványt nem fogja helyettesíteni az e kártya, de ezekből is új típusú okmányok fognak készülni. A tervek szerint előfordulhat, hogy a forgalmi is kártyaformájú lesz a jelenlegi papíralapú okmány helyett.