Emlékszel még a Barátok szemtelen bajkeverőjére, Illés Vandájára? Mára gyönyörű édesanya és a kisfia pedig egyenesen elragadó…

Tinédzserként ismertük meg a Barátok köztben

– 2011-ben kértem egy kis szünetet, 19 évesen leérettségiztem, majd utána kimentem Ausztriába, ahol majdnem négy évig éltem, síoktatóként dolgoztam. De sokat ingáztam, hazajártam egyetemre, nemrég diplomáztam fotográfusként. Most írom a mesterképzéshez a szakdolgozatomat, ami után kommunikáció- és médiaszakértő leszek – árulta el a fiatal színésznő az RTL Klub Reggelijében.

Kardos Eszter (1991. augusztus 3. –) magyar szinkronszínész.

Kardos Eszter (1991. augusztus 3. –) magyar szinkronszínész.

6 éves volt (1997), amikor szüleivel jelentkezett az Erkel Színházba, ahol tömegjelenetekhez kerestek gyerekeket. Már gyerekkorában is fellépett színházakban. Később énekes szerepeket játszott az Operettben és a Madách Színházban.

A nagyobb sikert a Barátok közt hozta meg neki. 2007. februárban mutatták be Madga Szilviát, a sorozat Berényi Claudiájának (Ábrahám Edit) unokáját, de már áprilisban nem forgatott. A producer (Kalamár Tamás) elégedetlen volt vele. Ha Szilvia maradt volna, akkor teljesen más irányba fejlődött volna a szereplő, ezért úgy döntöttek, még az elején leváltják, mielőtt nagyon rögződött volna a nézőkben. Az új szereplővel, Kardos Eszterrel Vanda is változik egy kicsit, pozitív irányba. A Barátok köztön kívül reklámfilmekben, a színpadon is szerepel, és szívesen vállal szinkronszerepeket is.

ITT a fotó!